
Számos, sikerrel teljesített városnéző túra tapasztalatai alapján ajánlunk néhány, már bejáratott és kedvelt útvonalat vendégeink figyelmébe. A különböző tematikus túrák Budapest egy-egy részének, vagy akár egészének nevezetes pontjait érintik, így utasaink egy klasszikus, ám mégis újszerű perspektívából tekinthetik – és érinthetik – meg fővárosunk látványosságait. Semmi sem hasonlítható ahhoz, mint amikor pedálhintóval, elegáns és környezetbarát módon, az állandósult forgalmi dugókat kikerülve, testközelből válnak láthatóvá Budapest csodás műemlékei.
Belvárosi túra – Downtown tour (70 perc)
Látványos, helyszínekben gazdag belvárosi körút. A túra útvonala elkalauzol minket a belvárosban, a pesti Broadway-n, a Duna korzón és a pesti zsidónegyedben, beleértve Európa legnagyobb zsinagógáját. Az utazás alatt megismerhetjük a történelmi városközpontot, híres utcákat, tereket, épületeket és műemlékeket. Tapasztalataink szerint, akik velünk tartanak ezen az útvonalon, szinte minden esetben sok további utazást terveznek meg, a sétakocsikázás nyújtotta élmények alapján.
Útvonal: Erzsébet tér, Bazilika, Szabadság tér, Parlament, Pesti rakpart, Roosevelt tér, Lánchíd, Vörösmarty tér, Váci utca, Duna korzó, Március 15. tér, Fővám tér, Deák tér
Ár: 18 €/Fő
Pesti körút – Pest side tour (90 perc)
Ez a túra a belvárosi nevezetességek mellett áthalad Európa egyik legszebb sugárútján, az Andrássy úton. Megcsodálhatjuk a világhírű Operaházat, a város „palota negyedét”, a Hősök terén található Millenniumi emlékművet és ízelítőt kaphatunk a város nyüzsgő és vidám mindennapjaiból.
Útvonal: Erzsébet tér, Vörösmarty tér, Váci utca, Március 15. tér, Fővám tér, Múzeum körút, Astoria, Madách tér, Andrássy út, Opera, Oktogon, Hősök tere, Liszt Ferenc tér, Király utca, Deák tér
Ár: 24 €/Fő
Buda felfedezése – Buda discovery (90 perc)
Mindent a szemnek és még többet a fülnek! Budai túránk a látványról és történelmi helyszínekről, emlékekről szól, az utazás nagy részében a világörökség részét képező látvány a garancia az élvezetes időtöltéshez. A kocsikázás végigvezet a szemet gyönyörködtető Duna parton, utasaink impozáns tereket, klasszikus szépségű hidakat ismerhetnek meg, és mindezt megkoronázza a Budai Vár és a Gellérthegy lélegzetelállító látványa. A túra végállomását vendégünk igényei szerint alakítjuk.
Útvonal: Fővám tér, Szabadság híd, Szent Gellért tér, Budai alsó rakpart, Rudas fürdő, Döbrentei tér, Lánchíd utca, Clark Ádám tér, Batthyány tér, Bem rakpart, onnan igény szerint vissza a pesti oldalra, vagy budai végállomással.
Ár: 24 €/Fő
Nagy budapesti városnézés – Big Budapest Sightseeing (180 perc)
Ez a lehetőség azoknak nyújtja a legnagyobb élményt, akik szeretnének igazán elmélyülni Budapest szépségében. Érintjük a legtöbb jelentős helyszínt fővárosunkban, hang kalauzunk segítségével egyedülálló ismereteket szerezhet Budapest híres épületeiről és műemlékeiről. Előbbiek mellett, utasaink gyakran megpillantják a később látogatni kívánt éttermeket, kávézókat, bárokat, üzleteket, múzeumokat és műemlékeket, valamint további kulturális programok eltöltésére alkalmas helyeket. Három órás utunk alatt körbekocsikázunk Budapest kihagyhatatlan turisztikai helyein és meglátogatunk néhány kevésbé ismert, de annál izgalmasabb helyszínt is.
Útvonal: A fenti túrák helyszínei, valamint egyéb, igény szerint választott állomások a belvárosban.
Ár: 48 €/Fő
Kívánság túra – Personal tour
Sok utasunk szereti a saját ízlése szerint formálni nézelődését, önmaga meghatározni a látnivalók sorát, nekik egyénileg összeállítható, szabad útvonalakat ajánlunk. Ebben az esetben képzett pilótáink magas fokú városismeretükkel segítik a városnézést, így vendégeinknek nem kell attól tartaniuk, hogy eltévednek, teljes figyelmük a megtekinteni kívánt látnivalókra koncentrálódhat.
Útvonal: Szabadon, egyénileg választható útvonalak és állomások.
Ár: 20 €/Fő/óra
Rendelje meg túránkat! – Order our tour!
További ajánlataink:
Budapest éjjeli fényében – Budapest by Night
Szerelmesek túrája – Lovers-tour
Bor és pálinka túrák – Wine and Palinka Tours
Esküvők, ünnepek – Wedding Tours
Vállalati rendezvények – Corporate events
Egyedi megrendelések – Special Ride
























